Hát véget ért a politikai roncsderbi a Miskolci Egyetemen (ahol a pályázatmásoló, a pénzelvű komcsibújtató és a parkinson-kóros mérkőzött meg egymással) és van új rektora az egyetemnek: Prof. Dr. Illés Béla.

Picture
A történet több tanulsággal is szolgál.
Először is, ha megnézzük a szavazatszámokat, menten világossá válik, hogy kik támogatják az új rektort. A megszerzett 21 szavazatból 4-et a saját, gépészmérnöki kara szállított, további négyet a bölcsészkar, amelynek vezetője Illés Béláné (nem névazonosságról van szó, hanem hites feleségéről), hármat még összekukázott valahonnan, így lett neki 11 szavazata.
Ekkor az értékelvű, a diákok érdekeiért körömszakadtáig és utolsó vérig kiálló HÖK, bátor, már-már kurucos dacossággal kiszámolta, hogy Prof. Dr. Barkainak max hét szavazata lehet, Prof. Dr. Palotásnak nyolc, ezért a legerősebb jelöltet választotta, így ki is jött a 21 voks, amivel Prof. Dr. Illés úr átveheti az iroda- és Audi kulcsokat.
Nem elhanyagolható a HÖK döntése szempontjából az sem, hogy Prof. Dr. Illés Béla személyesen a HÖK elnök, Szabadi Szabolcs úr munkáltatója is egyben.  Arra már gondolni sem merünk, hogy a HÖK szavazatai forintálisan is kifejezésre kerültek volna a HÖK felé, bár kizárni ezt sem lehet, csak amire nincs bizonyíték arról felesleges lamentálni.
Másodsorban az is látszik, hogy a zavarosban érdekeltek az egyetemi szereplők. Ne tévedjünk: Prof. Dr. Illés Béla Prof. Dr. Patkó Gyula egyenesági szellemi utódja, már ami a teljes jellegtelenséget illeti, annyival, hogy Illés úr telán még jellegtelenebb és tehetségtelenebb. Az új rektor hírhedten jó politikus is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a regnáló politikai kurzushoz (fenntartóhoz) való közeledés érdekében tanszékvezetőként maga mellé vette a szocialista kormányok államtitkárát, Mang Bélát, pár napja pedig a volt MSZP-s képviselő, most épp' gyurcsányista Tompa Sándort.
Fontos tudni azt is, hogy Illés professzor úr kampányfőnöke, pénzügyi és szavazatszerző kijáróembere nem más, mint a Molnár László, akinek figyelemreméltó munkásságát már itt részletesen tárgyaltuk.
Na ez a csapat fogja irányítani a Miskolci Egyetemet - ilyen elvek mentén szerveződik tovább a campus élete, nagy változás nem várható, mi pedig folytatjuk a munkát.
Prof. Dr. Illés Bélának pedig gratulálunk - megérte a MISKOLCI EGYETEMÉRT AGGÓDNI.

peace.




Leave a Reply.

    ÉVEKET CSÚSZÓ, ÁLLÓ BERUHÁZÁSOK, CSÖKKENŐ HALLGATÓI LÉTSZÁM, NAGYVÁLLALATI VEZETŐI JUTTATÁSCSOMAG A REKTORNÁL ÉS AZ EGYETEMI VEZETŐKNÉL. 11 ÉVE EGYETEMISTA HÖK VEZETŐ, EGYETEMI VEZETŐVÉ LETT VOLT HÖK VEZETŐK - EZALATT FŰTÉSSZÜNET ÉS CSŐDKÖZELI HELYZET. EZ MA A MISKOLCI EGYETEM. HOGY KERÜLT ILYEN HELYZETBE AZ EGYETEM ÉS MERRE TART?  ERRŐL SZÓL EZ A BLOG.

    HÍRED, INFÓD VAN? ÍRD MEG NEKÜNK! ELLENŐRIZZÜK ÉS KÖZÖLJÜK

    KÖSZÖNJÜK!